Iskolánk hírei
Alsós hittantábor
Június 26-27-én Szentkúton az alsós korú hittanosoknak hittantábort szerveztünk. Az étkezést az önkormányzati konyha segítségével oldottuk meg, ahonnan bőséges, finom élelmeket kaptunk. Hétfőn 9 órára érkeztek a gyerekek a templomhoz.…
Nemzeti Összetartozás Napja
Június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. 1920-ban ezen a napon írták alá a trianoni békediktátumot, mely Magyarországot igen súlyosan érintette. Elveszítette területének és lakosságának 2/3-ad részét, felszabdalta a gazdasági élet…
Veteményezés
Ebben a tanévben is szorgoskodtunk a magaságyásokban. Pista bácsi segítségével komposzt és faszén került a talajba, amelybe a tavaszi szünet után a 6. osztályosokkal hónapos retket vetettünk és hagymát dugványoztunk. A folyamatos öntözés…
Látogatás a Fővárosi Nagycirkuszba
2023. május 11-én, csütörtökön a 8. osztályos tanulók a Lázár Ervin Program keretében a Fővárosi Nagycirkuszba utazhattak " A sztyeppe illata" című műsorra. A cirkuszi előadás a vadregényes keleti sztyeppék…
Madarak és fák napja
Május 10-én a Madarak és fák napja alkalmából a 6. osztállyal végigjártuk a Péteri – tónál lévő Meizl Ferenc tanösvényt. A túra alatt tanulóink a tanösvény információs tábláit tanulmányozták. Örömmel és…
Biciklitúra
A madarak és fák napjához közeledve az 5. osztály a templomhoz szervezett tavaszi biciklitúrát. A gyönyörű napsütéses időben a gyerekek vidáman, de fegyelmezetten bicikliztek a templomkerthez. Rövid időre betértek a…
Anyák napja
Iskolánkban a napokban tartottuk az anyák napi ünnepségeket. Minden osztály kis műsorral, saját készítésű ajándékkal és virággal mondott köszönetet az édesanyáknak. Már a készülődés során sok élménnyel gazdagodtak az osztályközösségek.…
Rózsavitéz Kiskunfélegyházán
2023. április 27-én, csütörtökön Kiskunfélegyházára látogattunk a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermébe, ahol a Rózsavitéz című kalotaszegi népmese feldolgozását tekintettük meg a szegedi Magyar Népmese Színház előadásában. Iskolánk alsó tagozata…