Petőfi Sándor Általános Iskola

Tanulmányi séta a Péteri-tóhoz

A 7. osztállyal tanulmányi sétán voltunk a Péteri-tónál technika óra keretében. A Meizl Ferenc tanösvényen sétáltunk végig, tanulmányozva az ott kihelyezett oktató táblákat. Közben megfigyeltük az ébredező természetet, amely azért még a téli arcát mutatta. Sok-sok fa és gally volt kitörve, letöredezve. A nagy korhadó fatörzseken hangyák, bogarak és termeszek lakmároztak. Már lehetett hallani a madarak énekét is. Még a barnás színek voltak az uralkodók, de az ég már tavaszias kék színekben játszott, és cirógató napsütésben volt részünk. Itt-ott megnéztünk egy-egy több évvel ezelőtt kihelyezett madárodút is, de sajnos ezekben most nem leltünk lakókat. Megfigyeltük azt is, hogyan kezdenek rügyezni a különböző fafajták – ez is tananyag a 7. osztályban.

Izgalmas és jóleső séta volt, ahol sokat tapasztaltunk a természet éledéséről. Tervezünk egy késő tavaszi sétát is, ahol megfigyelhetjük a változásokat, és újabb ismereteket gyűjthetünk településünk természetvédelmi területéről.

Rádi Györgyi – kísérő tanár

back to top