Petőfi Sándor Általános Iskola

PETŐFI 200 EMLÉKVERSENYEK ÜNNEPÉLYES EREDMÉNYHIRDETÉSE

A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat „Petőfi, az Alföld szülötte” című pályázatának segítségével szavalóversenyt rendeztünk 2023. március 10-én. A környező települések 5-6. osztályos, valamint a 7-8. osztályos tanulóit vártuk. Minden iskola egy-egy versenyzőt nevezhetett kategóriánként, így összesen 8 iskola 15 diákja versengett a szakavatott zsűri előtt. A zsűri tagjai: Pálfi Tamás a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója, Kállainé Vereb Mária, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület vezetője, valamint maga ’Petőfi Sándor’.

A szavalóverseny eredménytáblázata

5-6. osztály 7-8. osztály
I. hely Szűcs Rita (Bugaci Rigó József Általános Iskola) Krisztián Levente (Tiszaalpári Árpád fejedelem Általános Iskola)
II. hely Gál Péter (Constantinum Intézmény) Magyari László Csaba (Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola)
III. hely Kis Tünde Aranka (Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola) Mikulás Minna Klára

(Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola)

különdíj _ Kovács Benedek Bátor (Constantinum Intézmény)

A helyezettek színházjegyeket, oklevelet kaptak, de minden résztvevő emléklappal és kis ajándékcsomaggal távozhatott. Köszönjük a felkészítő nevelők munkáját is.

A szavalóverseny után a Faluház előtti parkban koszorút és virágokat helyeztünk el a Petőfi szobornál a költő születésének 200. évfordulójára emlékezve.

A tél folyamán hirdettük meg a „Petőfitől-Petőfiről-Petőfiszálláson” elnevezésű rajzversenyünket. A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére szintén ezen a napon került sor. Sok pályamunkát kaptunk a felhívásra. A zsűrizésre Laczó Ágnest és Fanyúvasztó Ferdinándot kértük fel. Az alkalmi kiállítást iskolánk nevelői készítették el a Faluházban.

A rajzverseny eredménytáblázata

óvodás alsós felsős felnőtt
I. hely Apró Lili Ötves Kincső Berényi Katica Benkó Zsuzsanna
II. hely Pengő Adél Puskás Lilla Lakatos Alexandra Czakó Zsuzsanna
III. hely László Júlia Pallagi Petra Bakos Zorka Rádi Aranka
különdíj Baksa Nóra Tímár Olivér Mikulás Minna Baksáné Varga Nikolett és Bóna Tiborné

A helyezettek könyvvásárlási utalványt, oklevelet, ajándékcsomagot kaptak.

A díjátadó ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Mák Kornél a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat alelnöke, valamint Szász János polgármester.

Meglepetés volt, hogy az ünnepségen jelenlévő Petőfi Sándor elszavalta egyik versét, mely elnyerte a népes közönség tetszését.

A megyei pályázati keretből a nap folyamán az Önkormányzati Konyha segítségével vendéglátással kedveskedtünk a jelenlévőknek.

back to top