Hagyományainkhoz híven a 4. osztályos gyerekekkel idén is etetjük a nálunk telelő kismadarakat. Idén november 19-én kezdtük el a róluk való gondoskodást, amit tavaszig folyamatosan megteszünk. Bence, Andris, Ignác, Marci,…
Constantinum Intézmény által szervezett történelmi versenyen képviseltük iskolánkat nov. 28-án délután. A 7.osztályból Bakos Álmos Pál, Czakó Daniella, Nagy Zsolt állt helyt a színvonalas, interaktív versenyen , bizonyítva tudásukat Magyarország…
November 29-én, pénteken délután 2-4-ig adventi osztálybulit tartottunk a 7.osztállyal. Közösen elkészítettük adventi koszorúnkat az osztály számára, mézeskalácsot sütöttünk és jókat játszottunk, társasoztunk. Jó volt kicsit ellazulni, és felszabadultan játszani…
„Gyertek, gyertek, gyújtsunk fényt, pici gyertyalángot, várjuk együtt örömmel, az eljövő karácsonyt! Első gyertyánk neve: Hit, erős, mint a szikla, ha kicsi is, fénye nagy, sötét éjben szikra.” Várfalvy Emőke:…
A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár 2019 óta először rendezte meg ismét személyes jelenléttel a találkozót. A felhívás szerint öt percnél nem hosszabb magyar népmesék elmondásával lehetett jelentkezni az általános…
November 14-én eljött a 3. KEVE óra az iskolánkba. Újabb ismeretekkel bővült az elsős és másodikos tanulók tudása. 2. osztályban gyors ismétlés után az autóút és az autópálya táblát ismerhették…
2024. november 14-én a 2. és 3. osztályos diákok „Mézes reggelin” a méhek életéről szóló interaktív előadáson vehettek részt, melyet Kis Miklós pedagógus és helyi méhész tartott tanulóinknak. A foglakozás…
2024. november 11-én délután egy különleges interaktív órán vettünk részt az 1-5. osztályos gyerekekkel együtt. Öt fős rézfúvós hangszerekből álló zenekar időutazására kaptunk meghívást. A programra a zenekar pályázatának segítségével…
Az ősz folyamán második alkalommal látogattak el az óvodások a könyvtárba. Az apróságok egyelőre tanulják még a könyvtárral kapcsolatos szabályokat. A Katica csoport tagjai örömmel nézegetik a gyermeksarokban a könyveket.…