Június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. 1920-ban ezen a napon írták alá a trianoni békediktátumot, mely Magyarországot igen súlyosan érintette. Elveszítette területének és lakosságának 2/3-ad részét, felszabdalta a gazdasági élet összetevőit: vasútvonalakat, bányákat, hegyvidékeket, erdőket szakított le hazánk területéből. A legfájóbb mégis, hogy családokat szakított szét, milliók váltak egyik napról a másikra egy idegen ország állampolgárává. Azóta is nemzeti gyásznapként gondolunk erre a napra. Ezért fontos, hogy 2010-től a Nemzeti Összetartozás Napjaként a magyarok összetartozására emlékezünk.
Hagyományainkhoz híven a Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai részvételével emléknapot tartottunk Pálosszentkúton, melyen részt vett – a plébánia képviseletében – Balla Barnabás atya is. Koszorút helyeztünk el a kopjafánál, valamint a trianoni emléktáblánál.
A megemlékezés egyúttal rendhagyó történelem óra is volt, melynek keretén belül a tanulók megismerkedhettek Szentkút történetével és nevezetességeivel. A gyönyörű napsütésben jólesett ezen az áldott helyen sétálni és beszélgetni.
Rádi Györgyi – intézményvezető