Petőfi Sándor Általános Iskola

Március 15.

Ebben az évben rendhagyó módon ünnepeltünk intézményünkben március 15-én.

Nemzeti ünnepünk alkalmából településünkre látogatott a Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfi-busza. A látogatás előtt kisebb csoportokban múzeumpedagógiai foglakozásokon vehettek részt tanulóink. Az „utazó múzeum” interaktív módon nyújtott lehetőséget a költő életútjával való ismerkedéshez. Kirakók, totók, fényképek, kéziratok álltak a látogatók rendelkezésére, sok-sok új ismeretet nyújtva.

A Faluház nagytermében az alsó tagozatosokat, a könyvtárban a felsősöket vártuk alkalomhoz illő filmvetítésre, amely szintén elnyerte a gyerekek tetszését.

14 órakor a Faluház előtti parkban, a Petőfi-szobornál minden osztály az osztályfőnökök vezetésével elhelyezte az általuk készített díszeket. Majd együtt átvonultunk az Emlékparkba az ünnepélyes szoboravatóra, ahol iskolánk 4. osztályos tanulói és az énekkarosok is közreműködtek az ünnepi műsorban. Felkészítő nevelők: Balla Katalin és Csontos Erzsébet.

Petőfi Emlékverseny

március 15-én ünnepélyes keretek között avatták fel Petőfi Sándor mellszobrát településünk Emlékparkjában. Ebből az alkalomból felső tagozatos tanulóink feladatlapos formában mérték össze tudásukat arról, hogy ki tud többet a költőről. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a szoboravatón került sor.

és 6. osztályos korcsoport: I. helyezés: Bakos Álmos Pál, II. helyezés: Czakó Daniella Adrienn, III. helyezés: Berényi Katica

és 8. osztályos korcsoport: I. helyezés: Bakos Lehel Péter, II. helyezés: Mészáros Dominika Rita, III. helyezés: Mikulás Noémi Anna

Az ajándékokat Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke biztosította a nyerteseknek.

Az eseményről további képeket nézhetnek és cikkeket olvashatnak:

https://www.baon.hu/helyi-kultura/2024/03/petofi-szobor-avato-unnepseg-galeria-petofiszallas

Petőfiszállás Községi Önkormányzat facebook oldala, Petőfi Népe (2024. március 18-ai szám)

Lőrincz Hajnalka és Rádi Györgyi – szervezők

back to top