Könyvtári esték sorozatunk 3. előadásaként Kőfalviné Ónodi Márta főlevéltáros előadását hallhattuk meg 2023. március 7-én a Könyvtárban.
A rendezvény témája Fejezetek a kiskunfélegyházi Petőfi-kultusz történetéből volt. Az előadást korabeli dokumentumok, filmhíradó részletek színesítették. Nagy örömünkre szolgált, hogy településünket érintő dokumentumokról is szó esett. Bátran vallhatjuk, hogy Petőfi Sándornak és családjának tényleges kötődése volt Petőfiszálláshoz, mely abban a korban még a Ferencszállás nevet viselte.
A jelenlévő fiatalok és felnőttek nagy érdeklődéssel kísérték végig az előadást, és a rögtönzött kis „vetélkedőbe” aktívan bekapcsolódtak. Végezetül eldöntöttük, hogy látogatást szervezünk a kiskunfélegyházi levéltárba, ahová a főlevéltáros asszony invitált meg bennünket.
A 3. könyvtári este szintén a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának szervezésében valósult meg.