Az iskolánkban folyó környezeti nevelés célja a környezettel harmóniában élő, környezettudatos gondolkodású gyerekek nevelése, akik odafigyelnek környezetükre, és ehhez megfelelő tudással rendelkeznek. Ennek egyik eleme az iskolaudvart díszítő hársfák virágainak gyűjtése, szárítása, a belőle főzhető tea gyógyhatásainak megismerése.
Az 5. osztályos tanulók a tananyaghoz kapcsolódóan vettek részt a hársfavirág gyűjtésben. A kötelező olvasmány (A Pál utcai fiúk) helyszíne a füvészkert. Ehhez kapcsolódva a mi kis diákjaink is kimennek a természetbe és ott tevékenykedve tanulnak.
Minden évben nagy sikert arat a gyerekek és a kollégák körében is Hajni néni ötlete. Fiúk és lányok szorgalmasan dolgoznak. Később pedig örömmel fogyasztjuk a hidegebb napokon az illatos hársfateát.