Nagy örömünkre iskolánk ebben a tanévben is részt vesz Kiskunfélegyházán, a Honvéd Sportpályán megrendezésre kerülő Bozsik Intézményi Programban. Ez az esemény egy négy fordulóból álló fesztivál, melyen labdás, ügyességi és fogó játékokat játszunk más-más pályán. Ezeket a játékokat és feladatokat a foglalkozásokon megtanuljuk, és minden órán játszunk is ezekből, van bőven a tarsolyunkban.
Az első alkalom október 18-án és 19-én volt. Kedden a harmadik osztályosok, szerdán a másodikos gyerkőcök versengtek a különböző játéktereken. Az egy óra játék végén minden gyerek felkiáltott: „Már vége! Mi még úgy játszanánk!”
Az első fordulón csuda jó dolgunk volt, mivel a sportpályára az iskolabusszal és az önkormányzati kisbusszal utaztunk.
Jókedvűen, a közös játék örömétől kipirulva értünk haza. Jutka nénitől sok-sok dicséretet és egy-egy ötöst kaptunk a lelkes és ügyes részvételünkért. Nagyon várjuk a következő programot!
Takács Istvánné csoportvezető