A 2026/2027-es tanévben is nagy hangsúlyt fektetünk tanulóink kulturális és művészeti nevelésére. Az érdeklődő 3–8. osztályos diákjaink számára filharmóniás ifjúsági koncertlátogatást szerveztünk, amelynek célja, hogy a gyerekek országosan elismert előadók és zenekarok tolmácsolásában, különleges hangszereken keresztül ismerkedhessenek meg a zenei csemegékkel.
November 2-án, hétfőn diákjaink iskolabusszal és az önkormányzat által biztosított kisbusszal utaztak a rendhagyó zeneóra helyszínére, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola Kodály termébe. A Fonogram-díjas Cimbali Trió magával ragadó előadást tartott: a zenei produkciók alapját a cimbalom alkotta, amely köré varázslatos hangzást építettek. Az autentikus népzenei gyűjtések és a lendületes saját szerzemények révén tanulóink egy vidám és élménydús óra részesei lehettek.
Köszönjük az önkormányzat segítségét a gyermekek biztonságos utaztatásában!
Lőrincz Hajnalka










