Petőfi Sándor Általános Iskola

Hittantábor Zircen

  1. július 13- 17-ig tartott az idei hittanos táborunk, melyet a Zirci Apátság Vendégházában töltöttünk.

30 fős csapatunkat felsős és középiskolás diákok alkották. A helyszínre tömegközlekedéssel érkeztünk,  hogy kedvezőbbek legyenek a költségek. Az 5 órás úton jól elfáradtunk.

Programjaink változatosak voltak:

– Veszprémi Állatkert

– Zirci Apátság

– Bakony Természettudományi Múzeum

– Cseszneki vár

– Zirci Arborétum

Voltunk naponta szentmisén az apátság templomában, számháborúztunk, vetélkedtünk, túráztunk, fociztunk, játszottunk a helyi játszótéren és sportpályán, valamint őrangyalként kedveskedünk egymásnak. A reggeliről és a vacsoráról magunk gondoskodtunk. Emlékezetes, élménydús napokat éltünk át az idei táborban is.

Köszönjük a szülők, Petőfiszállás Község Önkormányzata és az érsekségünk Ifjúsági Bizottságának támogatását! Táborunk megvalósítását segítette a pálosszentkúti plébánia, valamint Kalmár János és Márta, akik finom hamburgert készítettek a csoportunknak.

A tábori programok megvalósításában Piroska néni (hitoktató, táborszervező) Györgyi néni,  Csaba atya és Mindák Dani vettek részt. Aktívan segítettek a középiskolás táborozók is. Örömünkre szolgált, hogy a tábor mindenki számára szellemi és lelki töltődést jelentett.

 

back to top