Az 1., 2. és a 3. osztály tanulói a tanév során részt vettek a KEVE, azaz a Közlekedjünk Együtt Vigyázzunk Egymásra! országos programban. A 9 foglalkozás alkalmával megismerkedtek a legfontosabb KRESZ-táblákkal, a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályaival, valamint a kerékpár részeivel és kötelező felszereléseivel.
A tanulás játékos, élményszerű formában valósult meg. A gyerekek színezős feladatokon keresztül gyakorolták a közlekedési jelzések felismerését, Wordwall-feladatokat oldottak meg, valamint mondókákat és rövid szabályokat tanultak, amelyek segítették a biztonságos közlekedéshez szükséges ismeretek elsajátítását. A foglalkozások során sokat beszélgettünk arról is, hogy mire kell figyelni gyalogosként, kerékpárosként és utasként, hogyan vigyázhatunk saját magunkra és egymásra a közlekedésben.
A programot egy izgalmas közlekedési „vizsgaóra” zárta, ahol a tanulók játékos feladatok segítségével adhattak számot megszerzett tudásukról. A foglalkozások nemcsak hasznos ismeretekkel gazdagították a gyermekeket, hanem hozzájárultak a szabálykövető és felelősségteljes közlekedési magatartás kialakításához is.










