„Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan,
S fényt szórnak minden születő tavasznak.”
/Juhász Gyula: Március idusára (részlet)/
Március 14-én, pénteken a Faluházban tartottuk az 1848-1849-es szabadságharc és forradalom 177. évfordulója tiszteletére rendezett iskolai ünnepélyünket. Az ünnepi műsort a 4. osztályos gyerekek adták. Műsorunkban felelevenítettük 1848. március 15-e eseményeit. Tisztelegtünk a márciusi ifjak előtt. Juhász Gyula, Petőfi Sándor verseivel tettük még szebbé az ünnepet. A Nemzeti dal refrénét közösen mondtuk.
A műsor után kivonultunk a Petőfi szoborhoz, ahol községünk és az iskola vezetői elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A meghívott vendégek egy-egy szál virággal tisztelegtek a hősök előtt. Az osztályok tanulói leszúrták a szobor köré a saját készítésű 48-as jelképeket.
A megemlékezést az Emlékparkban folytattuk. A Petőfi szobornál közösen elszavaltuk a Nemzeti dalt. A kopjafa köré nemzeti színű zászlót raktunk.
Büszkén emlékezünk erre a napra!
Takács Istvánné osztályfőnök