Hamarosan ismét itt vannak a húsvéti ünnepek, amit már a gyerekek is nagyon várnak. Erre az alkalomra készítettünk a napköziseimmel nyuszikat. Eredetileg úgy készült, hogy a fiúk ebbe gyűjtik majd a csokitijásokat, a lányok pedig tavaszi virágokat rakhatnak bele. A gyerekek kreativitása nemcsak a nyuszik díszítésében, de felhasználásában is megmutatkozik – néhányan rágcsálnivalót tesznek majd bele, de van, aki egyszerűen csak pohárnak használja.
A munka után énekeltünk – természetesen nyuszis dalokat.
Seres Mónika – napközis nevelő